Fehérjepor az izmokért.

Szponzorált tartalom

fehérjepor

Amikor az ember belevág az izomépítés nehéz munkájába, számolnia kell azzal, hogy a normál étkezés nem lesz elegendő ahhoz, hogy valóban komoly eredményt tudjon felmutatni a sportoló. Ilyenkor fehérjepor Sportital, melyet innen is be lehet szerezni: http://sportital.com/webaruhaz/feherje-porok Hogy mi a fehérje hatása, és hogy miért nem éri meg gyanúsan olcsón vásárolni belőle? Nos, a protein az izomzat építésében, regenerációjában vesz részt, így minden olyan sportoló profitálni tud a használatából, aki valamilyen mértékben az izmaira van utalva. Nem kell azonban beérni a Scitec, a Biotech (tehát a hazánkban domináns két magyar gyártó) poraival, ugyanis itt van a profi világban már bizonyított SiS (Science in Sport), mely nem kisebb sportcsapat támogatója, mint a brit Sky kerékpáros teamé. A fehérjepornak a használata nagyon egyszerű: az érdeklődő ellátogat a Sportital honlapjára, ahol megrendeli a számára terméket, amit aztán már csak össze kell keverni vízzel vagy éppen tejjel – ízlés szerint. A Sportitalnál többféle SiS fehérje kapható, annak megfelelően, hogy éppen mire van szüksége az illetőnek: tejsavó fehérjére, izolátumra vagy éjszakai proteinre.