Halmozható Schoeller műanyag láda.

Szponzorált tartalom

Schoeller műanyag láda

Olykor fejtörést okozhat a tárolás, és most nem az otthoni körülményekről beszélünk, hanem sokkal inkább a különféle ipari tevékenységek során felmerülő elhelyezésről. Ugyan rengeteg megoldás közül lehet már választani raktározás kapcsán, mégis nagyban függ a választás a tárolni kívánt termék jellegétől. A Schoeller műanyag láda variációk minden eshetőségre felkészülten elérhetőek, úgyhogy bármilyen árucikkről is legyen szó, hozzá megfelelő dobozokra találhatunk. Másik helyzet a szállításkor felmerülő holttér kihasználhatósága. Mivel sztenderd méretekben elérhetőek, ezért ebből a szempontból is nagyon praktikusak, hiszen tekintettel az európai szabványokra, a Schoeller műanyag láda választék előnyös kialakításánál fogva könnyedén elhelyezhető, egymásra halmozható. Műanyag kivitelükből fakadóan tartósan, tehát környezetbarát felhasználásról beszélhetünk, mert többször használhatóak. KLT és euro konténer típusokból, rekeszekből áll a kínálat, ami lehetőség szerint minden igényhez mérten próbál helytállni. Vannak összecsukható és fogantyús változatai, egyben olyan lehetőségek is rendelkezésre állnak, ahol fedelet tudunk rakni a dobozokra vagy már eleve egy rögzített, lecsukható fedéllel van ellátva. A Schoeller műanyag láda olcsó és praktikus, hosszú távra lehet tervezni velük, és nem mellékesen mellette szól az is, hogy könnyebbé teszi a szállítmányozást!