A koncerthez nyomtattunk reklámokat az új patronnal.

Szponzorált tartalom

nyomtató alkatrészeket
nyomtató alkatrészeket

A gyerekkori haverom azóta gitározik, hogy tudom az eszemet. Azt hiszem 13 éves lehetett, mikor először belekezdett. Akkor még csak azt hittem, hogy ez is egy olyan hobbi lesz nála, ami pár hét alatt el is fog felejtődni. Nagyot tévedtem azonban, mert nem adta fel. Sokszor érezte azt, hogy megakadt a fejlődésben, de kitartott és azóta egy nagyon szuper gitáros lett.

Saját koncertjei is vannak már, persze csak amatőr szinten. Azt érzem azonban, hogy neki ez többet jelent, mint a hírnév. Hiszen itt rengeteg új embert megismerhet, akik értékelik a zenéjét. Ráadásul az elvárások sem olyan nagyok, mintha komoly szinten csinálná ezt a dolgot, úgyhogy teljes művészi szabadsága van abban, hogy mikor szeretne dolgozni és mikor szeretne pihenni. Én mindig vele tartok ezekre az eseményekre, sőt, sokszor még be is segítek a szervezésben.

Most is egy ilyen koncertre készültünk és szerettem volna neki nyomtatni posztereket. Neki ez nagyon sokat jelent, úgyhogy mindenképpen meg akartam csinálni. Sajnos azonban váratlanul kiderült, hogy a nyomtatónkból kifogyott a tinta. Ez egy tragédia lett volna, de szerencsére az interneten hamar találtam megoldást a problémára. Keresgélni kezdtem megbízható nyomtató alkatrészeket áruló oldalakat és az elsők között láttam a nyomtatoalkatresz.hu nevű oldalt. Nekem sokat számít az, hogy egy oldal hol helyezkedik el a keresőben, úgyhogy ezzel már egy kicsit meggyőztek a szolgáltatásuk minősége felől.

Aztán beléptem a kezdőlapra és továbbra sem kellett csalódnom. A színek és a kialakítás nagyon hívogatóak voltak. Nem éreztem azt, hogy az oldal csak azért létezik, hogy pénzt csináljon a cégnek. Tudtam, hogy belerakták azt a pluszt, ami egyre kevesebb netes boltnál látható. Nekem viszont ez garantálta azt, hogy velem is ilyen körültekintőek lesznek. Most már csak az volt a kérdés, hogy a választékkal is elégedett leszek-e.

Nem okozok senkinek sem nagy meglepetést, ha azt mondom, hogy igen. De ne szaladjunk ennyire előre. Először azt magyaráznám el, hogy miként jutottam el a tintapatronokkal foglalkozó részlegre. Az oldalon kétféleképpen kereshetünk. Használhatjuk a menürendszert, amelynek segítségével kategóriákat választhatunk ki, amik leszűkítik a termékválasztékot. Én ezt szoktam használni, de biztosan vannak olyan emberek, akik már konkrét ötlettel érkeznek a nyomtatoalkatresz.hu oldalára. Nekik a keresősávot ajánlom. Ide csak be kell írni a termék nevét és kiadja az ehhez tartozó találatokat.

A választék bőséges, de ez nem jelenti azt, hogy el is fogunk veszni benne. Egy nyomtató alkatrészeket forgalmazó boltnál ugye az a legnehezebb dolog, hogy a nyomtatónkkal kompatibilis alkatrészt válasszuk ki. Ez azonban a nyomtatoalkatresz.hu oldalán nem lesz gond, mivel már előre ki tudjuk választani, hogy milyen nyomtatónk van és csak azokat az alkatrészeket fogja kilistázni utána, amik működnek a készülékünkkel.

Emellett pedig rengeteg kedvezménnyel szolgálnak azok számára, akik hosszabb távon fektetnének pénzt a nyomtatójukba. Én ebbe a kategóriába tartozok, mert nem akartam újra ilyen kellemetlen helyzetbe kerülni. Ezért többet rendeltem a megfelelő patronból. Így a darabár olcsóbb lett, amivel egész sok pénzt meg tudtam takarítani. Nagyon tetszett, hogy a nyomtatoalkatresz.hu ennyire támogatja a vásárlókat és motiválja őket arra, hogy rendeljenek. Ez a plusz teszi nekem a nyomtatoalkatresz.hu oldalát különlegessé. Azóta is innen vásárolok, és mindenkinek bátran ajánlom, aki hasonló cipőben jár, mint én.